A gyermekvédelmi helyzetek egyik meghatározó jellemzője a kapcsolatok megszakadása vagy sérülése. Ezek a törések nemcsak emlékként maradnak meg, hanem hatással vannak arra is, hogy a gyermek később hogyan tud kapcsolódni másokhoz. A bizalom nem alapértelmezett, hanem sokszor kérdésessé válik.
Egy új kapcsolat ezért ritkán indul „tiszta lappal”. A gyermek nemcsak az aktuális helyzetre reagál, hanem a korábbi tapasztalatok is jelen vannak a működésében. Ez megjelenhet távolságtartásban, fokozott kontrolligényben, vagy éppen gyors, intenzív kapcsolódásban, amely azonban nehezen marad stabil.
Kívülről ezek a reakciók gyakran ellentmondásosnak tűnnek. A gyermek egyik pillanatban közeledik, a másikban elutasít. Ez a váltakozás nem következetlenség, hanem annak a jele, hogy a kapcsolódás egyszerre jelent lehetőséget és kockázatot számára.
A kapcsolat felépülése ilyen helyzetben nem gyors folyamat. Nem elegendő a szándék vagy az egyszeri pozitív élmény. Az ismétlődés, a kiszámíthatóság és a következetes jelenlét azok, amelyek lassan alakítják át azt, ahogyan a gyermek a kapcsolatot megéli.
Fontos látni, hogy az ellenállás vagy a távolságtartás nem feltétlenül a kapcsolat elutasítása. Sok esetben éppen a kapcsolat jelentősége miatt jelenik meg. A gyermek védi magát attól, hogy újra sérüljön, még akkor is, ha közben igénye van a kapcsolódásra.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kapcsolat nem kényszeríthető ki, de fenntartható. A jelenlét, amely nem tűnik el a nehéz pillanatokban sem, idővel biztonságosabbá teheti a kapcsolódást. Ez a folyamat nem lineáris, mégis minden stabilan megtartott helyzet hozzájárul ahhoz, hogy a kapcsolat új jelentést kapjon a gyermek számára.