A mediációs helyzetekben gyakran két fél jelenik meg, akik között konfliktus áll fenn. A felszínen ez egyértelmű struktúrának tűnik, mégis érdemes látni, hogy valójában több szint működik egyszerre. Nemcsak két egyéni nézőpont találkozik, hanem két idegrendszer, két érzelmi állapot és egy közös tér, amely folyamatosan alakul.
A felek nem üresen érkeznek a helyzetbe. Mindkét oldalon jelen vannak a korábbi tapasztalatok, értelmezések és érzelmi reakciók, amelyek meghatározzák, hogyan hallják meg a másikat. Ezért fordul elő, hogy ugyanaz az információ teljesen eltérő jelentést kap a két fél számára.
A mediátor ebben a rendszerben nem kívülálló megfigyelő, hanem aktív résztvevő. A jelenléte, a kommunikációja és a keretek megtartása mind hatással vannak arra, hogyan alakul a folyamat. Nemcsak a tartalmi kérdések rendezésében van szerepe, hanem abban is, hogy a helyzet milyen irányba mozdul.
Ez a háromszereplős működés azt jelenti, hogy a mediáció nem pusztán információcsere. Egy olyan tér jön létre, ahol a reakciók folyamatosan hatnak egymásra. A mediátor jelenléte stabilizáló tényező lehet, ha képes megtartani a kereteket és egyben reagálni arra, ami a térben történik.
A gyakorlatban ez gyakran finom egyensúlyt igényel. Nem arról van szó, hogy a mediátor irányítja a tartalmat, hanem arról, hogy fenntart egy olyan működési módot, amelyben a felek képesek meghallani egymást. Ez a feltétel sokszor megelőzi a konkrét megállapodást.
Amikor ezt a rendszert egységként látjuk, világosabbá válik, hogy a mediáció nemcsak a konfliktus megoldásáról szól, hanem arról is, hogy a felek hogyan tudnak jelen lenni egymás számára egy feszültséggel teli helyzetben. Ez a jelenlét az, ami lehetővé teszi, hogy a tartalmi kérdések is valóban mozdulni tudjanak.